Csányi Vilmos - A leghétköznapibb fasizmus

Évekkel ezelőtt a Vár alján laktam, és kutyasétáltatás közben gyakran találkoztam egy nagyon kedves öreg nénivel, a környékbeli macskák etetésére és védelmére kirendelt speciális őrangyallal. Ha a cicák meglátták, ahogy súlyos cekkereit cipeli, amelyek csirkefejekkel és -nyakakkal voltak tele, már messziről elészaladtak, és dorombolva cirógatták, kerülgették a lábát. Imádták a nénit, és az imádat kölcsönös volt. A cekkerek egyre nehezebbek lettek, a cicák pedig kényelmesebbek. Beköltöztek a nénihez vagy tizenöten. A lakás ettől bűzleni kezdett, és sajnos a néni is. A szomszédok pedig zúgolódtak. Egy ismerősünk elbeszélése szerint elmentek az önkormányzat jegyzőjéhez, és panaszt tettek. Súlyosat.

Ezután történt a csoda. Valaki kijött az önkormányzattól, és beszélgetett a nénivel. Egyezséget ajánlott. Maradhatnak a macskák, sőt hetente fél zsák macskatápot is ad majd az önkormányzat, ennek fejében a néni engedje meg, hogy kimeszeljék a lakását, kimossák a ruháit, és tűrje el, hogy hetenként egyszer takarítson egy jóravaló fiatalember. Az egyezség megköttetett. A bűz megszűnt, és az utcáról magam is többször láttam, ahogy a lakásban takarít egy fiú.

Én pedig évekig felemelt fejjel és kidüllesztett mellel jártam, és valahol Európában éreztem magam.

Ez azonban egy régebbi budai történet, a mostani történetem Újpesten esett meg. Ez az önkormányzat rendet és nyugalmat óhajtott teremteni, akkor is, ha az itten élők beledöglenek. A kutyákkal kezdték. Rendelet született arról, hogy az önkormányzat tudja, mit szabad a népnek és mit nem. Egy lakás-egy kutya. A fölös ebeket elkobozzák, és azonnal megölik. Valószínűleg tévedésből az is belekerült a rendeletbe, hogy az a már meglévő kutyákra nem vonatkozik, de ez sem okoz problémát, mert a rendeletnek ezt a szakaszát nem tartják meg.

Hogyan lesz az ilyen ostoba rendeletekből kín, nyomorúság, halál, fasizmus?

A jó szomszédok közreműködésével. Egy idős hölgynek három kutyája van. Buksi öreg jószág, tizennégy éves, és Mici meg Falika, kutyaélet szempontjából szintén túl a delelőn, tizenegy évesek. Nos, a szomszédok összevesztek a nénivel, ma már kibogozhatatlan, hogy miért, és kinek volt igaza, és kinek nem, de az áhított édes bosszú kínálta magát az ügyesen formulázott rendelet révén. Nem kell mást tenni, csak váltott csapattal naponta panaszt tenni a jegyzőnél, hogy ugatnak a kutyák, és ez már tűrhetetlen. A jegyző intézkedik: határozat az elkobzásról, végszó: megfellebbezhetetlen. Mint a vérbíróságon. Ezután már csak ki kell lesni, hogy mikor nincsen otthon a néni. A feljelentők persze készségesen segítenek, jön rendőr, önkormányzati előadó, és szerintük teljesen szabályosan feltörik egy állampolgár lakását, és a háromból két kutyát, Buksit és Micikét "elkobozzák". Sintértelep, azonnali kivégzés. A feltört lakásban kis cédula, hogy itt jártak. Az, hogy az eredeti rendelet a már meglévő kutyákra nem vonatkozik, ugyan kérem, a lakók már lincshangulatban voltak, nyilatkozza az illetékes.

Tehát polgártársaim, a mi fejlett és az ugyancsak állatbarát Unióba ácsingózó kis országunkban előfordulhat, és bizonyára egyre többször elő is fog fordulni, hogy amíg a városban ügyes-bajos dolgainkat intézzük, jön az általunk választott hatóság képviselője és rendőri felvezetéssel a kutyakommandó, élet és halál megfellebbezhetetlen ura, betör lakásunkba, és kivégzi szeretteinket. Úgy döntöttek, hogy most már elég belőlünk, a kutyákkal kezdték, ki tudja, mivel folytatják. Kivégzik, elpusztítanak, meggyilkolnak valakit, aki - és ez nem stiláris hiba, mert egy családban élő szeretett kutya az "aki", mert személyisége van - sok évig érzelmi társunk, talán egyetlen szociális kapcsolatunk volt ezzel a világgal. Akivel naponta beszélgettünk, mert egy kutyával beszélget az ember, aki reggel üdvözölt bennünket, aki kért és kérdezett, részt vett a maga - nagyon is emberi - módján az életünkben, örült velünk és szomorkodott, megérintett, térdünkre hajtotta a fejét, és úgy nézett ránk, ahogyan csak azok néznek, akik valakik. Lehet, hogy már csak ez a kutya volt az életünk értelme, de valakiknek útjában állt, tehát el vele.

Az emberi faj egyidős a kutyákkal, és együttes történetük az egymáshoz csiszolódás története. A kutya nem az egyik állat a többi közül, hanem az, akit a magunk képére és hasonlatosságára formáltunk, akinek egészen magasrendű érzelmi élete van, és aki szereti őket, tudja, naponta tapasztalja, hogy a kutyák úgy viselkednek, mint a két-három éves gyerekek, éppen csak nem beszélnek – még. No két ilyen valakit, Buksit és Micikét gyilkoltatott meg az újpesti jegyző, hogy hagyják már őt békén a szomszédok azzal az öregasszonnyal. Megtehette, hatalma van rajtunk. Nem a dolgát végezte, nem járt utána, hogy ki mit, miért, nem ajánlott egyezséget, még a maga szabályát sem tartotta meg. Öletett.

Humánetológiai szempontból nagyon érdekes, hogy éppen a kutyák és csak a kutyák képesek emberekből éppen akkora gyűlöletet kiváltani, mint egy másik ember. Akik utálják a kutyákat, azok éppen az "akit" látják bennük, és ezért képesek velük kapcsolatban mindazon aljasságra, amit egyébként csak magunk között szoktunk alkalmazni. Ezért ölik, kínozzák, verik a kutyákat. Egy papagáj vagy kecske nem vált ki gyűlöletet, mint ahogy egy cseresznyefa sem. A szeretet vagy gyűlölet élőlények általi kiváltásának mértéke pontosan aránylik az illető lény emberhez való hasonlóságához. Azok, akik a médiában, az önkormányzatoknál a kutyák ellen ágálnak, emberekkel szembeni utálatukat vezetik le ekképpen, és inkább szakértő pszichológus segítségére volna szükségük, mint hatósági támogatásra.

A kutyák időnként harapnak.
A kutyák ugatnak.
A kutyák az utcán ürítenek.
És ez borzasztó és elviselhetetlen. És ezt radikálisan csökkenteni, majd megszüntetni kell.

Az autók embereket ölnek, hetente tíztizenötöt, nem számítva most a nagyszámú sérültet.
Az autók zaja elképesztően nagy.
Az autók az utcán iszonyúan büdösek, és bűzük mérgező.
Ez kellemetlen, de a modern társadalom ezzel jár, ezeket a jelenségeket el kell viselnünk.

Az autó egy tárgy.
A kutya a társunk.
Sokkal több autó van, mint kutya.

Pisze-pisze, vesszünk össze - azaz meggyes elmélete a vizslákról... :)

Én meg azon merengek ma reggel, hogy egy vizsla mitől hülye és azt hiszem: rájöttem. Szóval szerintem az úgy van, hogy eredetileg minden kisvizsla csak egy kicsikét hülye és nem nagyon. És akkor, amikor csinál valami hülyeséget, mind minden kiskutya, akkor ugye a nagykutyák is és a gazdi is rászólnak. És akkor általában egy nem-vizsla kutyával az van, hogy leül picit és elgondolkodik azon, hogy valamit rosszul csinált és legközelebb igyekszik azt nem megcsinálni, hogy ne okozzon magának a szidással kényelmetlenséget. Egy kisvizslánál ez a lehetőség viszont eleve kizárt, mivel az ő túlfűtötten vidám szótárukból egyrészt hiányzik a "rossz" szó, nekik minden móka és kacagás; másrészt viszont a "gondolkodni" szó is hiányzik a szótárukból és ez a nagyobb gond. Vagyishogy lehet, hogy tudnak ugyan egy kicsit gondolkodni, de a mozgásuk ennél a gondolkodásnál sokkal gyorsabb. És akkor az van, hogy ők expresszvonat sebességel átrobognak a probléma valódi okán és tettekkel próbálják meg jóvá tenni. Van egy olyan kínai mondás, hogy "ha a bölcs az ujjával a Holdat mutatja, a hülye az ujjat nézi". Na, a kisvizsla is.

És akkor mondjuk az van, hogy egy nyugodt nagykutyát nyomaszt az, hogy egy kisvizsla gyorsan mozog, ráadásul közel hozzá, és odamorog. Egy nem-kisvizsla ilyenkor meghunyászkodik és ettől abbahagyja a gyors mozgást és ettől a nagykutya megnyugszik. De egy kisvizsla nem hagyja abba a gyors mozgást, hanem még jobban felgyorsul és oda akar szaladni bocsánatot kérni. Mivel eközben egyre gyorsabban mozog, ezért általában becsapódik a célpontba és a nagykutya, akit már eleve a tőle kicsit távolabb lévő gyors mozgás is nyomaszt, ettől kurvára ideges lesz, és ez innentől kezdve már egy öngerjesztő folyamat, mert ettől a kisvizsla még sokkal, de sokkal jobban felgyorsul. És ez egy ördögi kör.

Vagy vegyük például a cipőt. Egy nem-kisvizsla ellop egy cipőt. A gazdi ráripakodik, a nem-kisvizsla ezt lesummázza, ha nem is elsőre és akkor az úgy jó. De ha egy kisvizsla ellop egy cipőt, akkor a gazdi ráripakodik, a kisvizsla ettől felgyorsul és odarohan adni egy puszit. Természetesen előtte ivott, de azt is gyorsan és egyrészt vizes a szakálla, másrészt van mondjuk még egy kis víz a szájában. Na, odarohan adni egy puszit, de miközben folyamatosan gyorsul közben, ez a valóságban úgy néz ki, hogy belecsapódik a gazdi fejébe, közben az arcába köpi a vizet, majd mivel közben már elvesztette a fonalat ebben a gyors dimenzióban, felkapja a cipőt és elrohan.

Asszem most kizárom Piszét a picsába, fáradtak vagyunk mindannyian...

SÜRGŐS SEGÍTSÉG SZÜKSÉGES!

Kérek mindenkit, hogy segítsen!!! Két éve várólistán vagyunk egy munkakutyára egy tenyésztőnél, és pár napja kaptunk visszajelzést a tenyésztőtől, hogy hosszú idő után sorra kerültünk, és KAPUNK EGY KUTYAKÖLYKÖT!

Nagyon SÜRGŐSEN új helyet kell találnunk a gyermekeinknek, mivel tudjuk, hogy egy kiskutya milyen nagy felelősség, és hogy nem lenne fair a gyerekekkel szemben. Mivel a kiskutya hétfőn érkezik, MUSZÁJ a hétvégéig menhelyre adni a gyerekeket.

A leírásuk:

Egy fiú - Tominak hívják. Kaukázusi (Angol/Ír keverék), világos szőke haj, kék szem. Négy éves. Nagyon jó természetű. Nem harap. Ellenőrzött vérmérsékletű. Van egy kis problémája a közvetlenül vécébe pisiléssel. Volt bárányhimlős, és minden oltása megvan. A mandulái már el lettek távolítva. Mindent megeszik, nagyon tiszta, házhoz szoktatott és jól kijön másokkal. Nem szaladgál ollóval és kis segítséggel gyorsan megtanulhatna olvasni.

Egy lány - Alexnek hívják, Kaukázusi (Angol/Ír keverék), szőke haj, zöld szem, szeplős. Két éves. Néha mérges. Nem harap, szopja a hüvelykujját. Ellenőrzött vérmérsékletű, de néha problémák lehetnek a hozzáállásával. Minden oltása érvényes, mandulák kivéve, nagyon egészséges, nagyon ragaszkodó. Jól kijön más kislányokkal és kisfiúkkal, de nem szereti megosztani a játékait, így leginkább egy gyermekes házba lenne javasolt. Gyorsan tanul, és folyamatban van a házhoz szoktatása.

Tényleg NAGYON szeretjük a gyermekeinket, és szeretnénk, ha a legjobb lenne nekik, ezért is kerestük meg ezt a menhelyet. De sajnos a továbbiakban nem tudjuk őket tartani. Attól is félünk, hogy esetleg bántanák az új kutyakölyköt.

Remélem, megértitek, hogy ez egy EGYEDI helyzet és komoly vészhelyzet állt elő!!! Legkésőbb vasárnap estig be KELL kerülnie a menhelyetekre, különben kénytelenek leszünk árvaházba adni őket, vagy kitenni valami sötét autóút mellé. Most az új kutyus kell, hogy a legfontosabb legyen a számunkra.

Érted érem tőlem

Egy szép napon telefonhívás érkezett, van egy lány aki filmet szeretne forgatni az Illatos úton, segítenék-e neki? Egy ilyen kérdésre csak igennel lehet válaszolni, aztán majd kiderül...
Egy átlagos szombat délelőtt találkoztunk az Illatos úton, Anita végigcsinálta velem a szokásos szombati napot: fotózás, adminisztrálás, kutyaszeretgetés... Sokan már ezt sem bírják ki sírás nélkül, de Anitát bedobtam a mélyvízbe, megtapasztalhatta milyen egy súlyosan sérült kutyát autóba rakni, orvoshoz juttatni, imádkozni az életéért, aztán pár nap múlva a haláláról értesülni. Mindezek után Ő visszament az Illatos útra kamerával, és forgatott egy hihetetlen ütős filmet.

Kommentár nélkül

Paragility